Cégmódosítás

Minden itt van, ami a cégmódosítás témakörébe tartozhat

Cégmódosítás

A cégmódosítás egy nagyon egyszerű művelet, szinte ugyanaz, mint a cégalapítás. Ahhoz, hogy sikeresnek mondható legyen, a feltételei is szinte azonosak.

A cégmódosítás tudnivalói

Először is jó tisztában lenni azzal, hogy az illeték díja nem arányos a változtatások mennyiségével. Ha egyszerre 10 dolgot szeretnénv változtatni, ugyanannyiba kerül, mintha csak a nevet változtatnánk. A cégmódosítás a székhely és a telephely esetében a megváltoztatás kivélteles, hiszen ez bonyodalmasabb, és költségesebb is. Ennek ideje kb. 30 nap, míg minden másé csak 15.

A cégmódosítás lépései

Első lépésként fel kell keresni az ügyvédet, vagy az ügyintézőt. A btnél a cégmódosítás esetén az ügyvéd követelmény. Ezután egyeztetni kell vele, mit is szeretnénk módosítani, és mire. Ha mindent sikerült megbeszélni vele, ő fogja a kérelmet benyújtani a cégbíróságra. Ezután csak várnunk kell, hogy elfogadják azt. Ha ez sikeres volt, az ügyvéde jelezni fog számunkra, és jelentkezni fog a dokumentumokkal.

A cégmódosítás akkor volt sikeres, ha minden papír lepecsételve, aláírva a kezünkben van.